Hírek

Átalakítások előtt a Reményik iskola

2008. április 14., 13:33
Szeptembertől új épületben étkezhetnek a Reményik iskola diákjai. Az intézmény melletti családi házat vásárolták meg, itt alakítják ki az új helyiségeket, orvosi szobát, szélesítik az autóbejárót, a tágas udvaron pedig játszóparkot építenek a kicsiknek. A munkálatok néhány héten belül megkezdődhetnek.

Közvetlenül az iskolaépület mellett alakítják ki az étkezőt. Eddig a gyerekek egyik csoportja a Johanneumban, a másik pedig a közeli idősek otthonában ebédelt, kénytelenek voltak tehát gyalogolni - esőben is. Az iskola vezetősége és az egyházmegye már kereste a megoldást, a házat egy magánszemélytől vették meg.

Sátory Károly - igazgató, Reményik Sándor Evangélikus Ált. Isk.
"Az étkezésünk megoldott volt ugyan, de a gyerekeknek sokat kellett sétálniuk. Most ennek az épületnek az utcafronti két szobáját egybenyitjuk, és 35-40 gyerek egyszerre le tud ülni."

A kiszolgáló helyiséget egy régi fürdőszobából alakítják ki. Sem melegíteni, sem mosogatni nem szeretnének itt, az ételt a Johanneumból hozzák majd. Az átépítési munkák nemcsak a belső teret érintik. A bejáratot kiszélesítik, hogy nagyobb autó is beférjen rajta. Eddig talicskával kellett az átépítési munkákhoz az anyagot szállítani, most ez is megoldódik. Az udvarban lebontják az elválasztó falat és a kis épületet, ahol az orvosi szoba működik. Játszótér lesz itt a kicsiknek.

A város legfiatalabb iskolájába jelenleg 195 gyerek jár, és év közben is folyamatosan jönnek új tanulók. Szeptembertől már egy megújult környezet fogadja a diákokat.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely