A verseny fontos, mert a kisdiákok is közlekednek a városi forgalomban, akár gyalog, akár biciklivel, így kell, hogy ismerjék a szabályokat és tudjanak biztonságosan közlekedni. A rendezvény minden évben népszerű, idén is tíz csapat jelentkezett, valamint versenyen kívül részt vettek a feladatokban az iskola diákjai is. A négy fős csapatokat egy első, egy második, egy harmadik és egy negyedik osztályos diák alkotta. A tanulóknak évfolyamonként különböző elméleti feladatsort kellett megoldaniuk, ebben a legkisebbeknek az iskola felsős diákjai segítettek. Az elméleti kérdések után a csapatok játékos, ügyességi pályán mutatták meg tudásukat.
A versenyen a Nyitra Utcai ÁMK csapata nyerte el a vándordíjat, de senki sem távozott üres kézzel, minden csapat érmet, és minden tanuló ajándékcsomagot kapott.





























