A belváros-rehabilitációra a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség csaknem egymilliárd forintot ítélt meg Szombathely számára. Az önkormányzat által biztosított önerővel együtt ez csaknem másfél milliárd forintot tesz ki. Ebből az összegből kívánják a projekt felelősei többek közt a Király és Kőszegi utca burkolatát a Fő térihez alakítani, valamint a Savaria mozi külsejét megszépíteni.
Szabó Gábor - alpolgármester, Szombathely
"A döntés megvolt, már csak el kell költeni az NFÜ előírásainak megfelelően, ám ez nem is olyan egyszerű. Engedélyezett tervek kellenek, hogy szerződést tudjunk kötni, az összeg lehívására."
A Kossuth Lajos utca 7. szám teljes felújítása is szerepel a programban, ez az egyik legjobban előkészített projekt, ám az alpolgármester szerint az összes belvárosi fejlesztés tervezése is legkésőbb májusra befejeződik. A kivitelezés pedig csak azután indulhat meg, ha az önkormányzat is jóváhagyja az összes tervezett projektet.





























