A Szent-Györgyi együttesének vezetőedzőjét, Varga Ádámot - aki egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni ezen a fontos mérkőzésen -, Karvalits Gábor segédedző helyettesítette. Ő adta az utasításokat az igen szűk játékoskeretnek. Mindössze hét mezőnyjátékos állt rendelkezésre az Eger elleni meccsen.
A bajnoki tablázaton második Eger 22, míg a harmadik Szent-Györgyi csapata 21 pontot gyűjtött az eddigi fordulók során. Hazai győzelem esetén nemcsak, hogy helyet cserélt volna a két együttes, hanem a listavezető Szolnok előnye is két pontra csökkent volna. Nem így lett. Az első harmadban még tartották magukat a szombathelyiek: ez a játékrész 1-1-gyel ért véget. Még a második is döntetlennel, 2-2-vel zárult. A befejező harmadra azonban elfáradtak a hazaiak. Az állandóan cserélő friss erőket mozgósító Eger öt gólt szerzett, míg a szombathelyiek csak egyet, így végeredményben 8-4-es egri siker született. Négy fordulóval a bajnokság vége előtt a Szolnok vezet 25 ponttal a 24 pontos Eger előtt. A Szent-Györgyi a harmadik, 21 ponttal.





























