Hírek

Lehallgatás vagy védelem?

2008. április 23., 10:34
Védelem vagy az átkost idéző hatósági lehallgatás az önkormányzatok nemzetbiztonsági védelméről szóló törvény? - erről vitáznak napok óta a parlamenti pártok. Eddig bírói engedély kellett ahhoz, hogy valakit nemzetbiztonsági eszközökkel lehallgassanak. Most egy parlamenti törvénymódosítás szerint a politika is beleszólhat, kit figyeljenek meg, vagyis az igazságügyi miniszter is adhat ki ilyen engedélyt. A tervezet szerint arra is lehetőség lenne, hogy önkormányzati képviselőket hallgassanak le. Városunk politikusai egyöntetűen elutasítják e módszert.

A törvény szerint nem arról van szó, hogy az önkormányzati dolgozókat tudtuk nélkül figyelnék meg. A város önkormányzata viszont mint megrendelő igényelheti, hogy egyes információk beszerzéséhez nemzetbiztonsági eszközöket használjanak.

Dr. Ipkovich György - polgármester (MSZP)
"Miután nagyberuházások lesznek, az óvatosságot bizonyos esetekben indokoltnak tartom."

Németh Kálmán - alpolgármester (SZDSZ)
"Adódhatnak olyan esetek, hogy szükséges, de csakis akkor tartom indokoltnak."

Szabó Gábor - alpolgármester (MDF)
"Azzal, hogy ügyészségi engedély nélkül hallgathatnak le minket, vagy üzemeltetnek titkos ügynököket a városházán, ez visszatáncolás a múlt rendszerbe."

Lazáry Viktor - frakcióvezető (FIDESZ-KDNP)
"Ez a törvény a múltba mutat, tiltakozunk ellene minden eszközzel, és a visszavonását követeljük."

Dr. Gyimesi József, az Együtt Szombathelyért Egyesület vezetője szerint az igazságszolgáltatás keretein belül kell tartani a kérdést. A megfigyelés szerinte még akkor is sértő, ha az önkormányzati vezetők kezdeményezik, mivel így ellenőrzött, antidemokratikus államot hoz létre a kormányzat.

Molnár Miklós, a Pro Savaria elnöke döbbenetesnek tartja, hogy üzleti és családi ügyeit bárki lehallgathassa. A képviselő szerint semmi nem magyarázhatja magánszemélyek megfigyelését, ám el tud képzelni olyan eseteket, hogy az önkormányzati közpénzeket kezelő cégeket bírósági jóváhagyással ellenőrizzék.

Gubás Gabi Agora Szombathely