Az egész országban egyedülálló az a kezdeményezés, amelyet 15 éve indított el a megyei sportigazgatóság. A Vas Megyei Sportnapokat azóta minden évben megrendezik. Kőszegtől Vasvárig számtalan házigazdája volt már az eseménynek. Idén Pecölben rendezték meg az eseményt.
Kovács Ferenc - elnök, Vas Megyei Közgyűlés
"15 éves a megyei sportnap. Szeretnénk mindig olyan helyszínt találni, ahol valamilyen avatásra kerül sor."
Az új pecöli tekepályát Németh László világbajnok avatta fel, ezután pedig a megyei sportvezetők gurítottak. A pecöli tekézők hosszú ideje játszanak a szomszédos települések csapataiban, mostantól saját otthonuk is van.
Mándli János - polgármester, Pecöl
"Annak is örülök, hogy itt a faluban már összeállt egy csapat, amelyik a megyei első osztályú bajnokságban is helytáll."
A pecöli tekecsapatnak az ősztől új edzője is lesz. A megyében nagy névnek számító Lőrincz Lászlót nyerték meg szakvezetőnek a helyiek. Az avatás után több mint félezer résztvevővel rendezték meg a sportnapot, ahol több sportágban is tartottak versenyeket, a meccsek közti szünetekben pedig ismert vasi sportolókkal találkozhattak a megjelentek.





























