7:5 arányban maradt alul a szombathelyi csapat az NB I-es csapatbajnoki találkozón. Győzelmet Kovács Gábor és Németh Dénes aratott. A körülményekről azonban tudni kell, hogy az első csapat játékosai közül többen a kiesés ellen küzdő NB I/B-s együttest erősítették a hétvégén. A csapat két fordulóval a bajnokság vége előtt 61 ponttal a negyedik helyen áll, a szintén ugyanennyit gyűjtött Kazincbarcikát megelőzve.
Egy arany- és három bronzérmet szereztek az SZFSE fiataljai a Nadapon rendezett országos mezeifutó bajnokságon. A 14 éves fiúk mezőnyében bajnoki címet szerzett a Somogyi Ádám, Hedari Dániel, Pekker Attila összeállítású csapat, az egyéniben Pekker Attila bronzérmes lett. Szintén harmadik lett a 13 éves lánycsapatok versenyében a Főiskola együttese. A junior lányok mezőnyében is bronzérem termett a szombathelyieknek. Ezenkívül több pontszerző helyet is elhoztak Kívés István versenyzői.
15. alkalommal rendezték meg Pécsen a nemzetközi Shotokan Karate Kupát. A viadalon ott voltak a szombathelyi Sakura SE versenyzői is. Katona Melinda első lett a 14-15 éves lányok között küzdelemben, harmadik formagyakorlatban Saját korosztályában, a 11 évesek között kétszer állhatott fel a dobogó alsó fokára. Kirják István mindkét szakágban második helyet ért el. Nagy Szabolcs a 19 évesek küzdelmében kapott bronzérmet.





























