A Horváth Boldizsár szakközépiskolában már kora délelőtt nagy volt a készülődés. A tanulók kicsit szomorkásan, de izgalommal várták a percet, amikor elbúcsúznak régi iskolájuktól és társaiktól. Az utolsó év még az előzőeknél is gyorsabban telt el - mondták a diákok.
A Kanizsai Dorottya Gimnázium idén 90. alkalommal búcsúzott a végzős diákjaitól.
Módos Tibor - igazgató, KDG
"Én úgy érzem, hogy ilyenkor mindig elvisznek belőlünk egy darabot, de ettől az elvitt darabtól gazdagodik majd az iskola."
Az Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola ballagási ünnepségén az igazgató elmondta, idén a végzősök többségétől most még nem búcsúznak, hiszen a jövő tanévben sokan közülük az intézményben folytatják tanulmányaikat. Nemcsak az iskolákban, hanem az éttermekben is nagy volt a készülődés a ballagások miatt.
Kovács Norbert - ügyvezető Palace Cafe & Restaurant
"Ma és holnap is ballagás van, ami 150 főt jelent mind a két napra."
Néhány intézményben holnap tartják a búcsúünnepségeket. Több ezer diák vállára akasztanak idén tarisznyát, akik hétfőtől az érettségi vizsgákon bizonyíthatnak. Hétfőn a magyar írásbelivel kezdenek.





























