Közel két évtizede húzódott az átalakítása, felújítása a Fő tér 11., Belsikátor 2-es és 3-as számú épületnek. A földszinten üzletek, a felsőszinten lakások voltak. Februárban kezdődött a felújítás. Találtak 300 éves falakat a korábbi moziplakátok helyén. Máshol a különböző átépítések nyomán téglák hiányoznak a falakból. Az emeleten a mennyezetet alátámasztották, mivel a tartógerendák már elrohadtak. Ennek az volt az oka, hogy a tetőn már jó ideje hiányzik sok cserép, emiatt a padlás beázott. A felújításról az önkormányzat már korábban készíttetett egy tervet.
Lendvai György - a tulajdonosok képviselője
"A városnak volt egy koncepciója. A tulajdonosok, illetve akik megvásárolták az épületeket, állítják helyre, önerőből."
A földszinten körülbelül tíz üzletet, az emeleten közel ugyanennyi lakást alakítanak majd ki. Utóbbiak megközelítőleg 80 m2-esek lesznek, polgári stílusban átalakítva, például korabeli kétszárnyú ajtókkal, ablakokkal. A kávézónak lesz kerthelyisége is, de ebből most még semmi sem látszik. A járda pedig éppen olyan térkővel lesz kirakva, mint a Fő tér. A tervek szerint augusztusra, szeptemberre fejeződhet be a Belsikátor felújítása.
Kapcsolódó anyagok:





























