Hírek

Felújítás lesz, de még nem tudni, miből

2008. május 06., 13:43
Egyelőre még bizonytalan, milyen forrásból valósulhat meg a Vásárcsarnok átalakítása. A tervek szerint ugyanis jelentősen kibővítenék a piacot, és új parkolókat is építenének a környéken. Az átalakítás szerepel a város ún. nagy projektjei között. A pályázati források ugyanakkor túl nagy önerőt követelnek meg a várostól.

Ha kedd, akkor piacnap - és tömeg a szombathelyi Vásárcsarnokban. Az árusok - bár nyilatkozni nem akartak -, a WC-k állapotára, a takarítás hiányára és a parkolási nehézségekre panaszkodnak leginkább. A csarnok belsejét 2006-ban újították fel: kerámiaburkolatot raktak le, illetve ahol kellett, festettek is. De ennél nagyobb átalakításra lenne szükség. A város bővítené a Vásárcsarnokot. A tervek szerint közel 11.000 m2-es lesz, amelynek felében lehet majd kereskedni. Ezzel együtt pedig a parkolási problémákat is megoldják. Több mint 600 új parkolót építenek, és egy új behajtót a Szent Márton utcáról. Egy dolog kérdéses: a pénz.

Dr. Szabó Gábor - alpolgármester, SZMJV
"A pályázati lehetőségek meglehetősen korlátozottak ilyen gazdasági jellegű, vállalkozásélénkítő projekteknél. Mindössze 30%-os támogatást lehet kapni."

Márpedig a Vásárcsarnok átalakítása, az új parkolók kiépítése mintegy kétmilliárd forintba kerül. Ez azt jelenti, hogy a városnak 1,5 milliárd forintot kellene saját erőből a beruházáshoz adnia. Az új pályázati lehetőségek keresése mellett megpróbálják a vállalkozásokat is bevonni a finanszírozásba. Emellett folynak az egyeztetések az ÁFÉSZ-szel is a Gazdaáruház megvásárlásáról vagy áthelyezéséről.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely