Két budapesti cég pályázott az ingatlan megszerzéséért. A győztes az ITP-ROYAL Kft. lett, amely a kikiáltási árnál 1%-kal magasabb összeget, 53 millió 920 ezer forint megfizetését, és egy parkolóház felépítését vállalta 2008 novemberéig - mondta dr. Takátsné dr. Tenki Mária, az érintett körzet képviselője. A nyertes azonban már a fizetési határidőket sem tartotta be: hét hónapot késett. Így felvetődik az a kérdés, ki teheti ezt meg következmények nélkül az önkormányzattal szemben - tette hozzá a képviselő asszony.
Szakály Gábor önkormányzati képviselő szerint dr. Czeglédy Csabának üzlettársai a cég tulajdonosai, ezért felszólította az alpolgármestert, járjon el annak érdekében, hogy haladék nélkül kezdjék el az ígért parkolóház építését, s így javuljon a belváros parkolási helyzete.
Dr. Czeglédy Csaba alpolgármester híradónknak azt nyilatkozta: Már több fórumon elmondta, hogy közvetve van csak köze a parkolóházhoz, hiszen barátai vesznek részt a projektben, és őket nem tagadja meg. Személyes érdeke viszont egyáltalán nem fűződik a beruházáshoz.
A városüzemeltetésért pedig nem ő felel, hanem Németh Kálmán alpolgármester társa, aki – tudomása szerint - már megkereste írásban a céget, adjanak tájékoztatást arról, miért van a késedelem.





























