Jól kezdett a Falco, hiszen a harmadik percben már 12-4-es állást mutatott az eredményjelző tábla. A vendégek azonban szerettek volna egy újabb mérkőzést játszani hazai pályán, ezért mindent egy lapra tettek fel. Savic vezetésével fokozatosan dolgozták le 20 pontos hátrányukat, sőt a vezetést is sikerült átvenniük.
A végjátékban sikerült 6 pont előnyt szerezni a szombathelyieknek, de Mouton két triplával ismét egyenlített. Az ezután következő büntetőpárbajt viszont Kálmánék nyerték és ez elég volt a 101-98-as győzelemhez.
Ezzel a győzelmével a Falco bejutott a legjobb négy közé és várhatja következő ellenfelét, amely az Albacomp- Atomerőmű párharcból kerül majd ki. Ebben a csatában 2:1 az állás, csakúgy mint az összes többiben. Jelenleg a Körmendnél, a Paksnál, és a Szolnoknál van az előny.





























