Kamaszkorba lépett a DADA, azaz az általános iskolásokat a dohányzás, alkohol, drog és az AIDS veszélyeire figyelmeztető program, ugyanis idén 15 éves. De a Vas megyei versenynek - amit a rendőrséggel közösen a Simon István utcai Általános Iskolában hívtak életre - is már komoly hagyományai vannak.
Sulyokné Madarász Kinga - igazgató, OÁMK Simon István Utcai Általános Iskolája
"Nálunk már 9. éve folyik a DADA-oktatás. Az ott tanultak fontosak, ahogy az is, hogy a diákok tudásukat összevessék más iskolásokkal játékos formában."
11 csapat szállt ringbe a megyéből a drogok elleni versenyben. A négy fős, 7-8. osztályos csoportok tagjai közül többen már tavaly is bizonyítottak. A házigazda iskola két csapattal indult. A Drog Ellenes Klub nemcsak a versenyre alakult, havonta rendszeresen összejönnek.
Bogáth Lóránt - 8.a. osztályos tanuló, OÁMK Simon István Utcai Általános Iskola
"Megbeszéljük, hogy mit nem szabad csinálni, hogyan kerülhetjük el a drogot, az alkoholt, és ne kerüljünk rossz társaságba."
A vasi rendőrség folyamatosan vizsgálja a DADA-oktatás hatásait.
Dr. Németh Róbert - r.alezredes, bűnmegelőzési osztályvezető, VMRFK
"A DADA-oktatásban résztvevők közül jóval kevésbé válnak áldozattá. Megtanulják, hogyan mondjanak nemet a káros hatásokra, hogyan kerüljék el azt, hogy áldozattá váljanak."
A zsűri pontozta a csapatok névválasztását és annak indoklását is - amit egy plakáton kellett megjeleníteni. Ezen kívül öt feladatot kellett megoldani: volt activity, mondat- és képkirakó. Természetesen minden feladvány a drogok veszélyeiről szólt.





























