Hírek

Societas lett a FIB

2008. május 19., 12:35
Societas-Új Mozgalom néven szerveződött újra a legnagyobb baloldali ifjúsági tömörülés. A korábbi szervezet, a Fiatal Baloldal hétvégi szombathelyi kongresszusán oszlatta fel magát. A szervezet vezetője az eddigi FIB-elnök, Varga László maradt. A másfél napos, szigorúan zártkörű esemény után a vezetőség vasárnap délután tájékoztatta a sajtó képviselőit.

Új fejezet kezdődött a baloldali ifjúsági mozgalom életében a hétvégén - kezdte tájékoztatóját az elnök. Varga László szerint felnőttkorba lépett Magyarországon egy olyan generáció, amely már a rendszerváltás után szocializálódott, így semmiféle kapcsolata nincs a korábbi rendszerrel. Az új mozgalom tiszta lappal, mindenféle bélyeg nélkül, a tisztességes politizálást szem előtt tartva kezdi meg működését. Tagjaik közé várják a szakpolitikusokat, de azokat is, akik csak egyszerűen egy jó csapat tagjai akarnak lenni. Hiszen a névként választott latin szoszietász szó pontosan a közösségre utal.

Az alakuló ülésen a közel kétszáz küldött Iránytű néven rövid programot fogadott el, amelyet az őszi első kongresszusig részletesen kidolgoznak. Addig a helyi szervezetek megalakítása lesz a legfontosabb feladat.

Az új ifjúsági tömörülés megalakulását telefonon üdvözölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, szombaton pedig személyesen látogatott Szombathelyre az európai szocialista  ifjúsági szervezet vezetője is. Varga Lászlót négy elnökhelyettes segíti, köztük van Oroszvári Péter, szombathelyi MSZP-s önkormányzati képviselő is.

Gubás Gabi Agora Szombathely