1973 óta néhány kivételtől eltekintve minden esztendőben megrendezték a Savaria-kupát. A 70-es, 80-as években a világ legjobb csapataival küzdött meg az akkor még szintén élvonalbelinek számító magyar női válogatott. Azóta azonban jelentősen átrendeződtek az erőviszonyok a világ röplabda sportjában, így ma már a felkészülési jelleg dominál a tornán. A magyar csapat fő célja az idei Európa-bajnoki selejtezőkre történő összekovácsolódás. A pénteki és a szombati meccseket az Arena Savariban rendezik, szombaton a mezőny Bükre költözik.
Kalmár Attila - szervező, Pannonsport Kft.
"Annyi lesz a változás, hogy az idén a büki mérkőzést is közvetíti a sporttelevízió."
A legerősebb vetélytársnak a spanyolok ígérkeznek, ők Európa élvonalába tartoznak, idén ők rendezték a Bajnokok Ligája négyes döntőjét. A szlovák csapat rendszeres vendége Szombathelynek, idén külön kérték a szervezőket, hogy hívják meg őket a tornára. A finnek fiatal csapattal érkeznek, ők már negyedszer jönnek a Savaria Kupára. A magyar keretet a Vasas, a Nyíregyháza és a BSE játékosai mellett hat légiós alkotja, ők Európa élvonalbeli bajnokságaiban lépnek parkettre hétről-hétre. A magyarok első meccsüket pénteken 18 órától a finnek ellen játsszák.





























