Hírek

Már csak egy győzelem hiányzik

2008. május 21., 10:04
1-1-es állásról folytatódott kedden este a Falco-Albacomp párharc. Sokáig vezettek a fehérváriak, sőt már kilenc ponttal is elhúztak, de a jól hajrázó sárga-feketék fordítani tudtak, így már csak egy győzelem hiányzik a döntőbe jutáshoz.

Az alapszakaszhoz képest alaposan feljavult a fehérváriak játéka, ezt már a mérkőzés elején be is bizonyították, hiszen pillanatok alatt meglépett az Albacomp. Egészen a harmadik negyedig azonban egyik csapat sem tudott megnyugtató előnyt kiharcolni, hol a Falco, hol a fehérváriak vezettek néhány ponttal.

A befejező negyed még négy pontos Albacomp előnnyel indult, ekkor azonban beindult a Falco dobógépezet. Kálmán, Doyne, Kazlauskas és Váradi is szórta a triplákat, ehhez még parádés védekezés is társult, így a hajrára már behozhatatlan előnyt szerzett a szombathelyi csapat.

A harmadik összecsapást a Falco nyerte meg 92-87 arányban, így a párharc állása 2-1 a szombathelyiek javára. Pénteken Fehérváron mérkőznek meg ismét a csapatok, ahol egy sárga-fekete győzelem már a döntőbe jutást jelentené. A másik ágon a Szolnok-Körmend párharc állása 2-1.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely