A szépen gondozott gyöngyöshermáni temető kerítése mellől tavaly vágták ki a korábban itt lévő, magas orgonabokrokat. Ültettek is helyükre újakat, viszont ezek még kicsik, így belátni a temetőbe. A házak felől is, és az útról is. Ez zavarja a lakókat, emiatt tartottak lakossági fórumot a Zarkaházi kastélyban.
Csönge Márta - önkormányzati képviselő, SZMJV
"Nehezményezték már annak idején a kivágást is. Közel egy éve erről már szó volt. Most viszont azt sérelmezték, hogy a megígért örökzöld, magas sövények helyett, egyéb növények lettek ültetve."
Márpedig a lakók nem szívesen nézik a temetési szertartásokat. De azok sem örülnek a kialakult helyzetnek, akik a sírokat látogatják - hangzott el a fórumon. A szakember szerint az elültett növények pár év alatt megnőnek majd, de a lakók szerint nem. 152 aláírásal ellátott tiltakozó levelet is megfogalmaztak a növények miatt. Nehezményezték azt is, hogy a velük való előzetes egyeztetés nélkül vágták ki az orgonabokrokat. Pedig a növényeket korábban maguk a lakók gondozták.
Andor Ferenc - igazgató, Vas Megyei Temetkezési Vállalat
"Évekig nem engedték levágni, megnyesni ezt a területet, hogy ne lássanak be. De úgy érzem, hogy ennél szebbé nem lehetett volna tenni."
A lakók felajánlották, hogy akár anyagi, akár társadalmi munkával, de segítik, hogy újra örökzöld növények kerüljenek a temetőbe. A fórumon végül az a polgármesteri ígéret született, augusztus 20-ig meglesz az új örökzöldekből álló kerítés.





























