Hírek

Országos versenyen a Nagy Lajos Gimnázium diákjai

2008. május 23., 13:04
Második helyezést ért el a Nagy Lajos Gimnázium csapata az Izrael állam fennállásának 60. évfordulójára meghirdetett versenyen. Az országból 40 csapat indult a háromfordulós versenyen. A döntőt hétfőn rendezték Budapesten.

Kajcsos Kinga, Horváth Anna Zsófia és Prikoszovics Kristóf alkotják azt a triót, amelyik második lett az országos versenyen. Amíg idáig eljutottak, két írásbeli fordulón kellett az akadályokat sikeresen venniük.

Az írábeli fordulókon szó volt természetesen a Bibliáról, a döntőben pedig emlékbeszédet kellett írni, riportot az Élet menetéről és egy zsidó ünnepet kellett bemutatni. De nemcsak szóban, hanem prezentáció formájában is.

Jáger Amália - pedagógus, Nagy Lajos Gimnázium
"Nagyon sok munkát, kutatómunkát igényelt, mert az előzetes feladatok is nagyon nehezek voltak. Sokat kellett olvasni, a neten képeket keresni. Örülök az elért második helynek, mert a gyerekek sokat dolgoztak érte."

Az országos döntőbe jutott csapatként eljutottak Auschwitzba is, sőt, a MAZSIHISZ elnökének ígérete szerint lehet, hogy hamarosan Izraelbe is.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely