A szebb napokat is megélt épületegyüttes eredetileg vendéglátóhelyként épült. Az utóbbi időkben szociális bérlakásokat alakítottak ki benne. Három család lakott itt még néhány héttel korábban, de a felújítások megkezdése előtt el kellett hagyniuk az ingatlanokat. Elhelyezésüket az önkormányzat megoldotta, illetve egy család kapott közös megegyezéssel pénzbeli juttatást.
A felújítás már régóta szerepelt a tervek között, mivel a fő- és a hátsó épület is eléggé rossz állapotban volt. Szó volt arról is, hogy esetleg vendéglátóhelyként funkcionáljon tovább, de végül az az elhatározás született, hogy lakásokat alakítanak ki - kettőt a főépületben, ezek már augusztusra elkészülnek a tervek szerint. Az átalakításnak ez az első üteme mintegy 45 millió forintba kerül.
Mivel az épület helyi védettség alá tartozik, az átalakításkor törekednek arra, hogy az eredeti állapotokat állítsák helyre. A hátsó épületet elbontják, és az eredetivel megegyező formában jövőre építik újjá. Ez lesz a második ütem, amelynek költsége az előzetes számítások szerint kb. 20 millió forint lesz. Úgy tudjuk, az ingatlanokba színészek költöznek majd.





























