Az AGORA Turisztikai Központ szervezésében kalandos időbeli utazást tehetnek a gyermekek a szombathelyi Ferences-kertben vasárnap 10-19 óráig. Lesz mesemondás, megismerkedhetnek a barlangrajzok, a középkori lovagok és a légiók világával, valamint sok játékos programon vehetnek részt az oda látogatók. A részletes program megtekinthető Programajánlóink között.
A Kézműves kuckóban szombaton délelőtt gyöngyvirágokat fűzhetnek a gyerekek.
Szombaton 17 órakor kezdődik a Sissone Gyermektorna Stúdió évzáró gálája a Művelődési és Sportházban.
Vasárnap 10 órakor kezdődik a Magyar Hősök Emlékünnepe a Március 15-e téren. A rendezvény ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani, valamint változások lesznek az 1-es, 25-ös és 5-ös buszok közlekedésében is. Az ünnepség befejezése után visszaáll az eredeti forgalmi rend.
Pénteken kezdődött és vasárnapig tart az ország egyik legnagyobb hagyományú sportversenye, a Savaria Női Röplabda Torna. Szombathely az esemény egyik házigazdája. Szombaton 13 órakor a szlovákok ellen játszik a magyar csapat a büki sportcsarnokban, 15 órakor kerül sor a Finnország-Spanyolország összecsapásra. Vasárnap Szombathelyen, az Arena Savariaban mérkőznek meg a csapatok, 10.30-kor Szlovákia Finnországgal, 13 órakor pedig Magyarország Spanyolországgal.
További sportrendezvények:
Szombaton 15 órakor játssza első hazai bajnoki mérkőzését a Szombathely Fighters. A Pécs Gringos legénységét próbálják meg legyűrni az SZSE-pályán.
Szombaton 18-kor Komlóra látogat a Szombathelyi Haladás labdarúgó-csapata.
Ugyanebben az időpontban mérkőznek meg az SZFSE kézilabdás lányai Vasvár ellen.
Szombaton 9 órakor Motocross Fesztivál a Szabadidő-központban.
Kötélugrás: Enzo Savaria Bank Kupa Kismester és Nemzetközi Csapatverseny szombaton és vasárnap 9- 16-ig az Arena Savaria kiscsarnokában.





























