Nyílt levél Ágh Péternek, a szombathelyi Fidesz Elnökének!
Tisztelt Elnök Úr! Kedves Péter!
2008. február 25-én elektronikus levelet írtam Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének, mint szombathelyi polgár.
Ennek előzménye az volt, hogy egy helyi internetes újság meghirdette: mivel Orbán Viktor Szombathelyre jön, ők vállalják, hogy felteszik neki az olvasók kérdéseit. Az én kérdésemet azonban nem merték feltenni, de legalább erről a tényről tájékoztattak engem.
Ezt követően fordultam közvetlenül kérdésemmel Orbán Viktorhoz, az Ön pártjának vezetőjéhez: "Támogatja-e Ön, illetve a Fidesz országos vezetése a szombathelyi kőszínház építés ügyét, és ha (amennyiben) hatalomra jutnak 2010 tavaszán, milyen anyagi eszközökkel fogják segíteni?"
Abban bízva küldtem el a levelet, hogy a Fidesz elnöke nem tesz különbséget baloldali és jobboldali érzelmű kérdező között. A mai napig nem kaptam választ.
Eddig Orbán Elnök Úr elfoglaltságával magyaráztam a válaszadás hiányát, azonban az elmúlt napok történései alapján aggódni kezdtem. Elképzelhetően tartom, hogy hatalomra jutása esetén a Fidesz megszorító intézkedéseinek sajnos áldozatává válhat a szombathelyi kőszínház ügye.
Ezt szombathelyiként sem Ön, sem én nem akarhatom!
Kérem Önt, hogy tájékoztasson engem, (és egyben a szombathelyieket is), mi a Fidesz álláspontja a szombathelyi kőszínház megépítésével kapcsolatban? Ha 2010 után Önök jutnának hatalomra, biztosítják-e rá a szükséges forrásokat?
Nem szükséges Önt emlékeztetnem, hiszen tagja a szombathelyi közgyűlésnek is, de azért mégis leírom: a kőszínház ügyét eddig konszenzus övezte. A helyszínt, a koncepciót az Ön pártja is támogatta.
Remélem, egyetértünk abban, hogy a szombathelyi kőszínházból nem lehet egy második Nemzeti Színház ügy!
Válaszát várva tisztelettel:
Dr. Czeglédy Csaba
alpolgármester
NYÍLT LEVÉL
Dr. Ipkovich György
Szombathely Megyei Jogú Város Polgármestere,
Országgyűlési Képviselő Úr
részére
Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselőtársam!
Czeglédy Csaba, az Ön bizalmasa, alpolgármestere nyílt levelet intézett hozzám, amelyben arról érdeklődik, hogy a Fidesz támogatja-e a kőszínház megépítését.
Mint azt bizonyára Ön is tudja, 2007. október 29-én dr. Hende Csaba és dr. Puskás Tivadar szombathelyi képviselőtársaimmal indítványt nyújtottunk be az Országgyűlésnek a 2008. évi központi költségvetés módosítása tárgyában.
Mindezt azért tettük, hogy a szombathelyi állandó kőszínház megépítése mielőbb elkezdődhessen.
A Fidesz frakció, így Orbán Viktor is támogatta indítványunkat, ellentétben Önnel Polgármester Úr, aki a NEM gombot nyomta meg.
Tisztelt Polgármester Úr!
Önök nem beszélgetnek az ilyen és ehhez hasonló, fontos és érdemi ügyekről?
Czeglédy Csaba leveléből jól látható: a tények mostanában messze elkerülik az MSZP háza táját. Valószínűleg nem veszik észre, hogy több mint hat esztendeje a szocialista párt kormányozza az országot. Önök most taktikát váltva az ellenzéki Fidesz megszorító intézkedéseiről beszélnek. Mindketten tudjuk, hogy ez abszurd, és egyben komikus.
Amikor adócsalás és más bűncselekmények miatt nyomozás indult Czeglédy Csaba ellen, akkor nem habozott bejelenteni, hogy visszavonul a politikától. Nem tette. Cége azóta rádiófrekvenciát kapott a kormánypárti többségű ORTT-től, és az általa alapított egyesület tulajdonában lévő gazdasági társaság városi hetilapot kapott a kormánypárti szombathelyi közgyűléstől. A nyomozás lezárult, az Ön bizalmasát jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság. Nem vonult vissza.
Az alpolgármester cégcsoportjának egyik tagja tavaly nyáron felkerült az APEH százmilliós adótartozást felhalmozó cégek listájára. Czeglédy Úr akkor nem tulajdonított különösebb jelentőséget ennek, és nem érzett zavart a cég működésében. Azóta sem sikerült kifizetniük a köztartozást, hiszen a legújabb APEH-feketelistán is szerepel az alpolgármester cégcsoportjához tartozó Rébusz 2.0 Iskolaszövetkezet. A friss adóslistán pedig felbukkant egy másik cég is, amely a cégbírósági adatok szerint 2001 óta szintén a budapesti Rébusz Irodaház székhelyén működik, és a Pilis-Invest - több ezer jóhiszemű polgár megkárosítását okozó - botrányához kapcsolódóan százmilliós adótartozást a háta mögött hagyva jelenleg felszámolás alatt áll.
Az Ön párttársának üzlettársai (idézet Czeglédy Csabától: „barátaim”) megvásárolták a szombathelyi önkormányzattól a Kőszegi utcai parkolóház-telket, amelyre az Ő cége 110 milliós hitelt vett fel, “három évvel ezelőtt ugyanis cége a vételárhoz és a tervezéshez szükséges költségekhez 110 millió forintos kölcsönt adott a kft-nek.”. Az 54 millió forintos vételár kifizetése után azonban nem maradt Czeglédy Csaba barátainak 5 millió forintja arra, hogy kifizessék az illetéket, ugyanis az ingatlan tulajdoni lapján a mai napig rajta van az APEH jelzálogjoga illetéktartozás miatt. És akkor még nem is beszéltünk a korábban az Ön bizalmasának vezetése mellett működő első Rébusz Iskolaszövetkezetről, amit kétszázmillió forintot meghaladó köztartozás miatt számoltak fel.
Úgy gondolom, hogy Czeglédy Csaba személyes sorsán keresztül eljuthatunk a probléma megoldásáig, amit Önök, szocialisták jelentenek. Adócsalás, számviteli fegyelem megsértése, adótartozás, illetéktartozás, felszámolás, köztartozások meg nem fizetése. Az ilyen gazdasági szemlélettel rendelkező vállalkozások vajmi keveset tesznek hozzá közös ügyeinkhez. Ha pedig politikusokká lesznek, azonnal megszorításokat vezetnek be a „nehéz gazdasági helyzet miatt”.
Végezetül hadd emlékeztessem Önt ismét arra, hogy Orbán Viktor a szombathelyi kőszínház mielőbbi megépítése ügyében beadott módosító javaslatunkra igennel szavazott. Ellentétben Önnel, Polgármester Úr! Megértem, hogy érdemi ügyekről nem egyeztet alpolgármesterével, de kérem, ezt a tényt súgja a fülébe!
A hitelesség kedvéért a szavazás adatai a következő címen érhetőek el:
Tisztelettel:
Ágh Péter
az Ön képviselőtársa, aki IGEN-nel szavazott a kőszínházra
Tisztelt Ágh Péter Úr!
Úgy vélem, levele önmagáért beszél.
Bár az Ön kezében nem volt még tényleges hatalom, már a hatalom közelsége is megzavarta az érzékszerveit.
Eszmefuttatása legalább bepillantást enged amögé, mi vár ránk, amennyiben a Fidesz hatalomra jut: listavezetés, az emberek kategóriába sorolása, megkérdőjelezhetetlen és visszavonhatatlan bélyegek kiosztása, beleszólás az emberek és vállalkozások napi ügyeibe (miért akarja Ön megmondani, hogy fizethet-e részletekben egy cég illetéket? - nem értem). Szép kis világ lesz, az biztos!
A felsőbbrendűség csak úgy süt leveléből - nem tudom, de értem, milyen alapon.
Fehérruhás szűznek és nemes grál lovagnak akarja saját magát és polgártársait feltüntetni, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy pártjának helyi tagjai között is vannak olyanok, akiknek jelentős adó- és járulékfiztetési gondjai vannak, hatalmas tartozást halmoztak fel alvállalkozók felé számos család megélhetését veszélyeztetve, vagy éppen szombathelyieket fenyegetnek céljaik elérése érdekében, arról nem is beszélve, hogy van, akit az Ön pártjában éveken át zsaroltak sötét ügyei miatt.
Annyi különbség van közöttünk csupán, hogy mi ezeket nem emlegetjük fel. Nem ezzel foglalkozunk. Nem azzal kelünk és fekszünk, milyen szaftos ügyet tudunk a hajánál fogva előrángatni. Ön és társai tegyék csak ezt, hiszen azt gondolják, ez a dolguk, de ettől még városunk nem jut előbbre.
Arrogáns megnyilvánulásából sok új - még engem is meglepő - információt tudhattunk meg, csak egyet nem: lesz-e forrás egy esetleges Fidesz-kormány alatt a szombathelyi kőszínház megépítésére.
Egy egyszerű kérdést sem sikerült Önnek megválaszolnia. Ez önmagáért beszél.
Tisztelettel
Dr. Czeglédy Csaba
alpolgármester





























