A régió legjelentősebb historikus fesztiválját immár kilencedik alkalommal rendezik meg Szombathelyen. Bár egyre több a program és egyre több a látogató, a helyszínek továbbra is a belvárosban maradnak. A visszatérő programok és fellépők mellett számos újdonsággal is várja a karnevál a látogatókat. Többek között a Savaria téren berendezett reneszánsz helyszínnel, hiszen 2008 a Reneszánsz Éve hazánkban.
Szommer Ildikó - karneváligazgató
"Összesen 17-18 helyszín várja a látogatókat, péntektől vasárnapig. Mintegy 300 program."
A Fő tér ad helyet idén is az Öreg Város vásárának, a Ferences-kert a katonai-harcászati bemutatóknak, és minden eddiginél nagyobb, látványosabb és hangosabb lesz a felvonulás: mintegy 1000-en vesznek részt benne. A Karnevál Színház idén Niccolo Machiavelli: Clizia, a titkozatos szépség című komédiáját adja elő a Megyeháza udvarán. A színház, a Romkert, a Ferences-kert kivételével a programok továbbra is ingyenesen látogathatók. 70 vendéglős gondoskodik arról, hogy az emberek ne maradjanak étlen-szomjan. A szervezők, akárcsak tavaly, 150 ezer emberre számítanak.





























