Hírek

Folytatódik az ingatlanvita

2008. május 27., 15:24
Nem Szombathely érdekeit képviselték a város vezetői, amikor nem nyilvánították érvénytelennek a Kőszegi utcai ingatlanra benyújtott pályázatokat - hangzott el a Fidesz mai sajtótájékoztatóján. Szerintük ugyanis nem volt két érvényes pályázat, amely a kiírásban alapfeltétele volt az elbírálhatóságnak.

Lazáry Viktor szóvivő szerint több mint gyanúra adhat okot, hogy az ITP Royal Kft-nek eladott városi ingatlanra a dr. Czeglédy Csaba tulajdonában lévő Humán Operátor Kft. 110 millió forint erejéig jelzálogot jegyeztetett be 2006. június 7-én. Az adás-vételi szerződésben rögzített, Szombathely városát illető visszavásárlási jogot viszont csak egy hónappal később vezették rá a tulajdoni lapra a Vas Megyei Földhivatalban, noha ezt már előbb is megtehették volna a László Győző, korábbi MSZP-s alpolgármester irányította hivatalban, hiszen a szerződést már 2005 novemberében megkötötték - tette hozzá a politikus. Az önkormányzati képviselő szerint legalább három szocialista politikus: dr. Ipkovich György, dr. Czeglédy Csaba és László Győző tudott erről, mégsem tettek lépéseket a város érdekében.

Horváth Zsolt fideszes önkormányzati képviselő elmondta: meg kell akadályozni a szombathelyi adófizetők pénzének lenyúlását, ezért az ügynek ismét a közgyűlés elé kell kerülnie. Tudomása szerint az eset a szocialista frakció egyes tagjaiban is felháborodást váltott ki, ezért napirendre kerülhet az ingatlanügy.

Kérdésünkre dr. Ipkovich György polgármester elmondta, hogy ezt az úgynevezett ingatlanügyet valóban napirendi pontként fogják tárgyalni a júniusi közgyűlésen.

Kapcsolódó anyagok:

Bonyolódik a Kőszegi utcai ingatlan ügye

Fidesz: felmerülhet a hűtlen kezelés gyanúja

"Ki teheti ezt meg következmények nélkül?"



 

Gubás Gabi Agora Szombathely