Rendkívüli izgalmak után egyenlített a házigazda Polaroid-Lami-Véd Körmend a kosárlabda bajnoki döntősorozat második összecsapásán. A találkozó nagy részében a Falco vezetett, köszönhetően annak, hogy az első játékrészben közel 70 %-os pontossággal dobtak mezőnyből. Különösen Doyne és Kazlauskas játszott kiemelkedően, de a kispadról beálló játékosok is hozzá tudtak tenni a csapat játékához. A nagyszünetre 11 pontos előnnyel vonultak a sárga-feketék.
A folytatásban Csirics kosaraival még növelte is előnyét a Falco, a Körmend azonban szívósan kapaszkodott és a harmadik negyed végére 3 pontra felzárkózott. Az ekkor már a kipontozódott Doyne nélkül küzdő vendégek egészen az utolsó percig tartották előnyüket, ekkor azonban a szenzációsan játszó Thomas pontjaival fordított a Körmend és végül óriási izgalmak után 95:93-ra nyert. Ezzel a bajnoki döntő állása 1:1, folytatás kedden, az Aréna Saváriában.
![]() |





























