Molnár Miklós nemcsak összefoglalta a Kőszegi utcai ingatlan eladása óta történt törvénytelenségeket, hanem alternatívát is kínált a kialakult helyzetre. A Kőszegi utca 17-es szám alatt van az önkormányzatnak egy saját területe, ami kihasználatlanul fekszik. - mondta a képviselő. Nem kell tehát a városnak területet vásárolnia, hogy pályázhasson parkolóház építésére. Az itt lévő kétszintes házban a bérlakások üresek, az épület lebontható, így közvetlen, saját tulajdonú útcsatlakozás is lenne a Kőszegi utcára. Molnár Miklós elmondta: az azonnali vásárlással nem értenek egyet, kivéve, ha élnek a visszavásárlási joggal. Ez lenne a város számára a helyes és kedvező. A parkolólemez visszavásárlása vagy netán pályázati pénz átadása egyetlen ember érdekeit szolgálja: Czeglédy Csabét - tette hozzá a képviselő.
A Tófürdővel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy eredetileg azért akarták később nyitni a fürdőt, mert működése veszteséges ebben az időszakban. Most, hogy ingyen látogatható, ez is veszteséget termel. A képviselő szerint rugalmas nyitást kellene a Tófürdő esetében is tervezni, hogy a hasonló helyzetek elkerülhetőek legyenek és az emberek a korai kánikulában is tudjanak vízpartra menni.





























