Az Éhen Gyula Kör Szombathely számára a városi hagyományok méltó megőrzését és a civil életet jelenti - mondta ünnepi beszédében Ipkovich György polgármester. Kozma Gábor, a kör elnöke arra emlékeztetett, hogy civil szervezetük mindig is azt tekintette legfontosabb céljának, hogy a helyi ügyekkel, a várospolitikával, a szombathelyiekkel foglalkozzon.
Az Éhen Gyula Kör 1988. novemberében alakult meg. A Városformálók című film annak létrejöttét, valamint a rendszerváltás szombathelyi eseményeit eleveníti fel. A kör tagjai részt vettek a helyi ellenzéki kerekasztal megbeszélésein, ott voltak az 1989. március 15-i első szabad ünnepi megemlékezésen, és ők kezdeményezték a Lenin-szobor eltávolítását. Később az 1956-os, vagy a trianoni évfordulók megemlékezéseit is ez a civil szervezet tette hagyománnyá. Emellett szorgalmasan ápolják névadójuk, az egykori polgármester, Éhen Gyula emlékét.





























