Hírek

Hajnalig ünnepelték a bajnokot

2008. június 09., 10:30
Szombaton este adták át a Falco kosárlabdázóinak a bajnoki aranyérmet és a győztesnek járó serleget. Több ezren ünnepeltek együtt a csapattal.

Mintegy 3000-en gyűltek össze a Sugár úti csarnokban szombat este, hogy részesei legyenek annak, amikor a bajnokcsapat tagjainak nyakába kerülnek az érmek. Ipkovich György polgármester ünnepi beszédében kiemelte: a város továbbra is ott áll a Falco mögött.

1985-ben indult először a megyei bajnokságban a Falco, 1990-1991-ben kerültek fel az első osztályba - derült ki a múltidézésből, ám egészen mostanáig kellett várni arra, hogy a csapat a csúcsra érjen. A szurkolók sorfala között vonultak fel a játékosok a színpadra, ahol a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének vezetőitől, valamint a város elöljáróitól és a csapat tulajdonosaitól vehették át az aranyérmeket, valamint a bajnoki serleget. Szrecsko Szekulovics edző döntése alapján Kálmán László csapatkapitánynak járt "a döntő legjobb játékosa" MVP-díj.

A döntő legjobb játékosa