A kimutatások szerint évről évre többen élnek segélyből, magas az inaktívak száma, vagyis azoké, akik bár koruknál fogva még tudnának, mégsem dolgoznak. Ezt a munkaerőt szeretnék mozgósítani, és minden lehetséges módon segíteni a munkaerőpiacra és a társadalomba való visszailleszkedésüket. A Nyitott Kapuk programban pályázati pénzből 20 hónap alatt hátrányos helyzetűeket képeznek három szakmacsoportban.
Horváth Olga - ügyvezető igaazgató, Savaria Rehab-Team Kkht.
"A nem tipikus foglalkoztatási formákat szeretnénk megvalósítani. A hajléktalanok, romák és alacsony iskolázottságúak képzését és foglalkoztatását. 72 millió forintot nyertünk a programra."
Az előzetes tanulmányok szerint lakatosokra, elektronikai hulladékválogató- és feldolgozó szakemberekre, valamint kosárfonó és fonottbútor-készítőkre szükség lenne. Szombathelyről és környékéről 36 főt vonnak be a programba. Most folyik a toborzás és kiválasztás, az oktatás szeptember 1-jén indul. A résztvevők a teljesen ingyenes képzés és foglalkoztatás alatt munkabért és különböző szociális juttatásokat kapnak.





























