Az egyetemi sportcsarnok volt az egyik helyszíne a hétvégi röplabda tornának. A nőknél a Nyíregyházi Főiskola, a Pannon Egyetem, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara, valamint az ELTE csapatai, míg a férfiaknál a Szegedi Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem, a Debreceni Egyetem, és a győri Széchenyi István Egyetem csapatai mérkőztek az aranyéremért. A nőknél kiemelkedett a mezőnyből a Nyíregyháza csapata, amely a magyar Extra Ligában ezüstérmes együttes tagjaira épült. Idén szombathelyiek nélkül bonyolódott a döntő.
Dr. Gál László - elnök, Szervező Bizottság
"Az utolsó tíz évben mindig résztvevői voltunk a döntőnek. A veszprémi erősödéssel kiszorultunk, de itt Szombathelyen sem örvendetesek a változások. Az NB-I-es csapatunk gyengélkedik, végzős hallgatóink elmentek és ugyanilyen erősségűek nem érkeztek."
A nőknél végül a Nyíregyháza csapata lett az első. Második a Semmelweis Egyetem, harmadik a Pannon Egyetem, míg negyedik helyen az ELTE csapata végzett. A férfiaknál a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata vihette haza az aranyérmet. Őket a szegediek, debreceniek és a győriek követték.





























