Míg a játékosok megérdemelt pihenőjüket töltik, a klub vezetése a keret megerősítésén, az edzőmérkőzések szervezésén dolgozik. Ami a játékoskeretet illeti, Nagy Gábort vinné az MTK, míg a gyirmóti gólerős csatár Oross Márton minden bizonnyal a Haladásban folytatja pályafutását.
Tóth Miklós - klubmenedzser
"A továbbiakban a lejárt szerződésű játékosokra, Hegyi Lászlóra, Subicz Gáborra és Mihalecz Péterre nem számítunk. Tárgyalunk Kuttor Attilával és Simon Attilával a további együttműködésről."
A július végén kezdődő NB I-es bajnokságra - Csertői Aurél vezetőedző irányításával -, a felkészülés június 23-án kezdődik. A rajtig a Haladás több edzőmérkőzést játszik. Az már biztos, hogy a csapat július elején idegenben a Hartberg ellen lép pályára, továbbá az is, hogy részt vesz az immár hagyományos Király Kupán.





























