Alig néhány hete zárták le a hidat felújítás miatt, de tegnap megint nem lehetett közlekedni rajta. Most azonban a javítást végző szakemberek az összes pallót átnézik. Amelyik meg van repedve, és feltehetően nem bírja tovább a terhelést, azt kicserélik.
A szakemberek szerint egyértelműen hasznos volt fekvőrendőrt elhelyezni a híd Dolgozók útja felőli végén. Éppen ezért azt tervezik, hogy egy-két napon belül, de a héten biztosan, a Csónakázó-tó felőli végén is leraknak egyet. Elsősorban a hídon gyorsan áthajtó autók miatt kellett gyakran javítani a kishidat. A szakemberek arra számítanak, hogy a forgalom lassításának köszönhetően mostantól nem kell folyton lezárni és megjavítani a hidat és a faelemek is jobban bírják majd a terhelést.





























