Hírek

Rendszám nélkül szabálytalan

2008. június 12., 14:45
Akár 9-13 ezer forintba is kerülhet egy rendszámtábla pótlása. Ha nem jelenti időben a gépkocsi-tulajdonos az eltűnését, egy rendőri igazoltatás során ennek az összegnek a kétszerését is kifizetheti. A közúti forgalomban ugyanis csak érvényes, tiszta, jól felismerhető hatósági jelzéssel vehet részt az autó.

Nem gyakori, de nagyobb szélviharban, esőben előfordulhat, hogy egy-egy járműről elveszik a rendszámtábla. Ilyen esetben az autó tulajdonosának az okmányirodában kell kérni a pótlását.

Rónai András - r.alezredes, közlekedésrendészeti ov. VMRFK
"Amennyiben ezt nem teszi meg és megállítják a kollegák, akár 20 ezer forintot is kifizethet közúti közlekedés szabályainak kisebbfokú megszegése miatt."

Érdemes azonnal a rendőrséghez fordulni, ha nem elveszítjük, hanem ellopják rendszámtáblánkat. A gyanútlan autótulajdonos ugyanis komoly bajba is kerülhet, ha lopott azonosítóját egy másik járműre szerelve bűncselekményt követnek el. Ha már eltűnt a rendszámtáblánk, kétféleképpen igényelhetünk újat.

Németh Adrienn - irodavezető, Okmányiroda
"Vagy kéri az átrendszámoztatást, ilyenkor teljesen új rendszámot kap, vagy a régi elveszett rendszám utángyártását kéri. Arra figyelni kell, hogy ez csak egy alkalommal lehetséges és csak akkor, ha egy rendszámtáblát veszített el."

Ezért 9500 forintot kell fizetni. Abban az esetben, ha mindkét rendszámtábla elveszik, teljesen újat kell igényelni. Mivel így új forgalmi igazolványt is ki kell váltani, már 13 ezer forintba kerül a rendszámcsere. A talált rendszámtáblák leadására szintén az okmányirodában van lehetőség.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely