Hírek

Kikapott a Viktória

2008. június 16., 11:55
Váratlan vereséget szenvedett tegnap a Viktória csapata az MTK ellen a Király Sportcentrumban. Amíg a szombathelyi lányoknak semmi nem sikerült, addig a vendégek Jakabfi révén háromszor is betaláltak a kapuba.

A vendég MTK számára volt fontosabb ez a mérkőzés, hiszen a bronzéremért még két csapat küzd, a kék-fehérek mellett a Ferencváros sem tett még le a dobogó harmadik helyének a megszerzéséről. Az első félidőben többet birtokolták a szombathelyiek a labdát, több helyzet is adódott előttük, de ezek sorra kimaradtak. A 45. percben aztán Jakabfi ugrott ki a védők közül és a kimozduló  Papp Eszter mellett szerezte meg az MTK vezető gólját.

A második félidőben sem sokat változott a játék képe, hiába birtokolta többet a labdát a Viktória, újabb gólt ismét a vendégek értek el Jakabfi révén. A szépítés sem sikerült, Tóth  Gabriella hatalmas helyzetben hibázott, Jakabfi viszont rá néhány percre megszerezte harmadik gólját is, ezzel beállította a 3-0-ás végeredményt.

Június 25-én, Ajkán találkozik ismét a két csapat a Magyar Kupa döntőjében, azonban nagyot kell javulnia a viktóriás lányok teljesítményének, ha haza akarják hozni az értékes trófeát.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely