Soós József döntését azzal indolkolta, hogy rossznak tartja a város költségvetési arányait. Szerinte ez érdemben befolyásolja az egyéni képviselők munkáját is. Úgy véli: túl sok pénz jut sportra és kultúrára, pedig a városnak nagyobb szüksége lenne az utak, hidak felújítására és a csapadékvíz-elveztési rendszerek korszerűsítésére. Soós József peremkerületi képviselőként azt is kifogásolta, hogy aránytalanul sok pénz megy el a panelprogramra, ezzel háttérbe szorítva a város külső területeit.
Prugberger Emil, a Pro Savaria elnöke hozzátette: Szombathely eladósodott, ezért szükség van a költségvetés átgondolására. Molnár Miklós frakcióvezető szerint ez a döntés előrelépést jelent majd a városnak.
Marton Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője elmondta: számukra mindig örvendetes, ha szakpolitikusok válnak szövetségesükké. Soós József ugyan jelenleg még tagja a szocialista pártnak, de - elmondása szerint - minden bizonnyal kilép onnan.





























