Hírek

Tisztújítás - meglepetések nélkül

2008. június 24., 13:18
Az SZDSZ országos tisztújító gyűlése után múlt pénteken a szombathelyi szervezetnél is megtörtént a választás. Meglepetés nem született, mert az elnökség és az ügyvivői testület tagjait is változtatás nélkül szavazták meg a küldöttek.

Németh Kálmán, az SZDSZ Vas megyei elnöke beszámolt arról, hogy az előírásoknak megfelelően, a határidő betartása mellett rendben lezajlott a párt városi szervezeténél a tisztújítás. A városi elnök ismét Tóth Róbert lett, akiről elmondta, hogy nagy részben neki köszönhető, hogy Szombathelyen az SZDSZ népszerűsége jóval az országos átlag felett, nyolc százalékon áll.

Tóth Róbert szerint a tagság és az ügyvivői testület közötti jó viszonyt az is jelzi, hogy változatlanul ugyanaz az öt ember került be a vezetésbe, akik már korábban is ügyvivők voltak. Az elkövetkezendő időszak legfontosabb feladatának azoknak az eseményeknek a megrendezését nevezte, amelyeket az SZDSZ 20 éves fennállásával kapcsolatban rendeznek majd ősszel.

Gubás Gabi Agora Szombathely