A közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztésére kiírt pályázatra a vártnál jóval többen jelentkeztek. Szombathelyen a kiemelten rászoruló intézmények között a Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola, a Paragvári Úti Általános Iskola és a Nagy Lajos Gimnázium összesen 200 millió forintra pályázott. A Szűrcsapó a Losonc és a Mocorgó óvoda pedig összesen 60 millió forintot költene intézményfelújításra. A megemelt pályázati összeghatár miatt most nagyobb esélyük van a fejlesztési támogatás elnyerésére.
Dr. Ipkovich György - polgármester, Szombathely
"Ötmilliárd feletti volt a pályázati keretösszeg eddig is, ám most három milliárddal megemelte a tanács a sok pályázó miatt. A pénz elnyerésére így a szombathelyi iskoláknak, óvodáknak is most nagyobb esély nyílt meg."
A pénz elnyerésére továbbra is csak azok az intézmények esélyesek, amelyek hibátlan pályázatot nyújtottak be. A hárommilliárd forintos emelésnek köszönhetően azonban a pályázó óvodák, iskolák - ha nem is most - a második fordulóban elnyerhetik a fejlesztéseikhez szükséges összeget, amelyből legelőbb 2009-ben valósíthatják meg elképzeléseiket.





























