Jól kezdte a mérkőzést a Viktória, hiszen már a 4. percben sikerült gólt szerezniük Megyeri révén. A szombathelyiek szinte a kapujukhoz szegezték az MTK-t, két kapufa is jelezte fölényüket. A 28. percben egy formás támadás után Szuh lőtt gólt és ekkor úgy tűnt, sima mérkőzés lesz. Néhány perc múlva azonban a kapura törő Jakabházit Tóth Enikő lerántotta, ezért őt a játékvezető kiállította. A megítélt szabadrúgásból szépített az MTK.
A tíz emberrel játszó Viktória a második félidő elején ismét gólt szerzett, Fenyvesi emelt az MTK kapujába. A budapestiek azonban nem adták fel, hiszen néhány perc múlva szépítettek, ismét nyílt lett a mérkőzés.
A mérkőzés vége előtt még adódott helyzet a szombathelyi kapu előtt, azonban újabb gólt már nem tudtak szerezni az MTK játékosai, így Szvorda Melinda emelhette magasba a győztesnek járó serleget.





























