Hírek

Augusztusban költözhetnek a színészek

2008. június 26., 12:50
A város különböző pontjain, összesen húsz lakásba költözhetnek majd a Weöres Sándor Színház művészei. Ahol szükséges, már folynak a szükséges átalakítási, felújítási munkálatok. A tervek szerint augusztus közepén költözhetnek a színészek.

Többek között a szombathelyi MOP-házban is laknak majd színészek. A kis alapterületű, egyszobás lakások átalakítása már folyik. Két darab  egyszobás lakásból alakítanak ki kétszobás lakásokat. Ezekben ketten is tudnak majd lakni, hiszen különbejáratú szobák lesznek, fürdővel, konyhával.

Kővári Attila - elnök, Lakás Bizottság
A többi személy a város különböző pontjain, döntően nagy alapterületű, ma már drága bérű lakásokban kerülnek elhelyezésre, főleg azok, akik családostól költöznének ide."

Mert lennének, akik családostól jönnének. Ők többek között az Óperint, a Király, vagy a Szily János utcában kapnak majd lakást. De el tudják majd helyezni azokat a vendégrendezőket, színészeket is, akik csak egy-egy alkalomra jönnek Szombathelyre.

Jordán Tamás - igazgató, Weöres Sándor Színház
"Önkormányzati tulajdonban lévő lakások ezek. Bértáblázat alapján fizetik majd a lakbért a színészek."

A tervek szerint augusztus közepére befejeződnek a felújítások. Így augusztus 20-a után költözhetnek majd a színészek.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely