Hírek

Bemutatkoztak a deszkások

2008. július 01., 13:31
Az ország legjobb gördeszkásai gyűltek össze a hétvégén Szombathelyen. Pénteken még csak edzésen tesztelhették ügyességüket, szombaton azonban már a nagyközönségnek is megmutathatták tudásukat az extrém viselkedésükről és öltözködésükről is ismert deszkások.

Teljes városi összefogással valósult meg a hétvégi program. A városi önkormányzat és az ifjúsági segítő szolgálat összefogásával, no meg a lelkes szervezők munkájának köszönhetően épült fel az ideiglenes gördeszkapálya az egyetemi kollégium melletti aszfaltos területen. Az ország minden részéről érkeztek deszkások, összesen 30-an adták le nevezésüket a versenyre.

Hajnal Ádám - szervező
"Abból a célból jöttünk össze, hogy megmutassuk magunkat és hogy nemsokára új koripark legyen Szombathelyen."

A versenyzők három kategóriában mutathatták be tudásukat. A 16 év alattiak között a vasvári Mihályfi Dávid gyakorlatát értékelte legtöbbre a zsűri. A 16 évnél idősebbek mezőnyében a csornai Tudós Róberté lett az elsőség. A szponzorált kategória szombathelyi győzelmet hozott, Fehér Attila léphetett a dobogó legfelső fokára. A legjobb trükk bemutatójának járó elismerést szintén hazai deszkás, a főversenyben második helyen végző Gál Attila vehette át.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely