A Szent Márton utcai temetőt 1962-ben zárták le, azóta nem temetnek ide. Egyre kevesebb hozzátartozó gondozza már a sírokat. A fenntartónak pedig sem kapacitása, sem pénze nincs a tönkrement vagy éppen tönkretett sírkövek és kripták felújítására. Egy temetőőr viszont rendszeresen járőrözik itt.
Dr. Andor Ferenc - igazgató, Vas Megyei Temetkezési Vállalat
"Próbálunk mindent megtenni, hogy Szombathely ékességét megvédjük a rongálóktól."
Egy megállapodás szerint nem csak a közterületfelügyelők, hanem a rendőrök is figyelik a jövőben a temető rendjét. Többek között azért is, mert a napokban hajléktalanok felgyújtották az egyik kriptát.
A temetőőr ma már csak dróttal zárja a kriptát. Egy másikat nemrég újítottak fel, de már látszik ajtaján a feszegetés nyoma. A tűz miatt a környéken lakók riasztották a tűzoltókat.
Bár az igazgató szerint az utóbbi időben kevésbé népszerű a temető a hajléktalanok körében, a bokor alatt bőven találunk árulkodó nyomokat. Egy férfi pedig maga is rendszeres lakója a sírkertnek.
Kiss Ferenc - hajléktalan
"Sok szabad hely van, mindenki oda fekszik, ahova akar."
Ferenc szerint öt-hat hajléktalan lakik a temetőben a kriptákban, vagy a fák alatt. Ők pedig nem a főbejáraton mennek be, hanem a kerítés hiányosságát használják ki.





























