Hírek

Költözhetnek a védőnők

2008. július 02., 12:56
A szabályok szerint a védőnőknek önálló tanácsadó helyiségben kellene végezniük tevékenységüket, ennek a minimum feltételnek azonban a szombathelyi praxisok többsége nem felel meg. Az önálló tanácsadók kialakításának határideje tavaly december 31-én lejárt, az ÁNTSZ azonban további haladékot adott június 30-ig. A helyet már kijelölték, az átalakítás nagyjából 10,5 millió forintba kerül, amit a város biztosít.

A védőnői praxisok meglehetősen zilált körülmények között működnek a városban. A Jáki úti védőnők a Kiskar utcai tanácsadóban, a Szűrcsapó utcai védőnők pedig a Humán Civil Házban végzik tevékenységüket, mivel eredeti telephelyükön nincs tanácsadó helyiség. A szabályok szerint olyan helyet kell biztosítani a működéshez, ami lehetővé teszi a négyszemközti találkozást a kismamával, legalább 18 m2 alapterületű, mellékhelyiségekkel, várószobával és gyerekkocsi-tárolóval rendelkezik, jól megközelíthető és akadálymentes. Az önkormányzat az Egészségügyi Alapellátó  Nádasdy u. 4. szám alatti épületének emeletén tervezi a tanácsadó kialakítását.

Dr. Czeglédy Csaba - alpolgármester, Szombathely MJV
"Ebben az évben 10,5 millió forintba, jövőre pedig 7,5 millió forintba fog kerülni, de egy igazi 21. századi rendelőt tudunk létrehozni a kismamák és leendő kismamák számára."

A kijelölt épületben hat védőnő kezdhetné meg a tevékenységét.

Dr. Stánitz Éva - kistérségi tisztifőorvos, ÁNTSZ
"A városnak a Szent Márton utcai védőnői tanácsadót kellene itt működtetnie, ha létrejön a szolgáltató."

Jövőre tovább fejlesztenék az épületet, és létrehoznának itt egy Prevenciós Házat, ami a lakosság egészségvédelmét szolgálná különböző kampányokkal, szűrésekkel. Ennek további költsége 7,5 millió forint. A szakmai és tárgyi minimum feltételekről a védőnői szakfelügyelet és a városvezetés július 8-án ül le tárgyalni.

Gubás Gabi Agora Szombathely