Olaszok, görögök, magyarok, tehát a legjobb vízilabda nemzetek utánpótláscsapatai gyűltek össze a Happy Baby vízilabda fesztiválon. A gothárdosok 1300 km buszozás után érkeztek meg a viadalra. A 10-11 évesek között 24 együttes szerepelt, itt két csapat képviselte Szombathelyt. Az egyik gárda hatos csoportjában az ötödik helyen végzett. A másik szombathelyi csapat remekül játszott, csak a későbbi győztes görögöktől szenvedett vereséget, többi négy mérkőzését megnyerte.
Juhász Tibor - elnök, Szombathelyi Vízilabda Klub
"Amire büszkék lehetünk, hogy megmutattuk magunkat külföldön és igen szépen szerepeltek a fiúk. Többek között legyőzték a Pro Reccót, akik idén megnyerték a final fourt."
A két gárda tagjaiból álló gothárdos csapat idehaza is sikeresen szerepelt, hiszen június 10-én megnyerték korosztályukban az országos Sulipóló bajnokságot. Ez korábban dunántúli csapatnak még sohasem sikerült. Ugyanezen a versenyen a gothárd iskola lánycsapata negyedik helyen végzett. A nápolyi tornán a 8-9 évesek a hatcsapatos mezőnyben ötödikek lettek. A felejthetetlen olaszországi utazáshoz a sportbizottság és számos szponzor járult hozzá.





























