43 napirendi pontot tárgyaltak a júliusi közgyűlésen a képviselők. Ezek között szerepelt a Markusovszky-kórháznak nyújtandó 36 millió forint is. Egy korábbi kormányrendelet szerint ugyanis a közszféra alkalmazottai egyszeri, 15 ezer forintos bérkiegészítést kapnak. Ebbe részben kórházakban dolgozó egészségügyi alkalmazottak is beletartoznak. De csak részben, mert akik gazdasági társasággá alakult kórházakban dolgoznak, például a Markusovszky-kórházban, ők nem.
Kovács Ferenc -elnök, Vas Megyei Közgyűlés
"Diszkriminatívnak tartjuk azt, hogy a kormány igényeinek megfelelően átalakított kórház dolgozói nem kaphatják meg az államtól azt a keresetkiegészítést, amelyet minden más kórház megkapott."
Nemcsak a pénzt szavazták meg a képviselők, hanem azt is, hogy a kormányhoz fordulnak, hogy ezt az összeget juttassa vissza az önkormányzathoz. A szakképzési rendszer egységesítése után a gimnáziumokban is hasonló lépéseket kell megtenni. CSökken ugyanis a gyereklátszám, és az iskolák megmaradása miatt szükséges a harmonizálás. Korábban majdnem megszűnt, most viszont a stabil jövőt tervezi a Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézmény.
Mészáros Árpád - elnök, Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság, Vas Megyei Közgyűlés
"Az intézményben egy kollégium jön létre a három helyett. A különböző intézményformák megtartják szakmai önállóságukat, intézményvezetővel az élén. De kevesebb vezetői beosztás lesz."
Az egységes gyógypedagógiai módszertani intézménnyé történő átminősítés a szakemberek szerint több lehetőséget ad pályázatokon, és regionális programokban való részvételre, valamint a szakmai kapcitások minél szélesebb kihasználására. Ezek pedig hosszútávon biztosíthatják az intézmény fennmaradását.





























