Az ellenzéki párt helyi vezetői dr. Iván László professzort, fideszes országgyűlési képviselőt hívták el Szombathelyre. A politikus elmondta: 51 éve dolgozik az egészségügyben, ez idő alatt reális képet tudott kialakítani az ágazatról. Véleménye szerint ma Magyarországon nem egyszerűen szociális, hanem megélhetési válságban vannak az időskorúak. A kormányzat pedig nem konkrét intézkedéseket tesz, hanem a réseket próbálja meg betömni - kevés sikerrel. Az ország lakossága folyamatosan öregszik, így nem csoda, ha évi 30 ezerrel vagyunk kevesebben. A nyugdíjas korosztály fele valamilyen idült betegséggel küzd, és közülük egymillióan a létminimum határán élnek. A fogyasztói kosár évről évre többe kerül, sokan pedig a legalapvetőbb élelmiszereket sem tudják megvenni, ez pedig egészségügyi gondokat generál. Lassan nyugdíjkorba érnek az egykori Ratkó-gyerekek, közülük soknak - Iván László szerint - egyáltalán nem lesz nyugdíja.
Hatalomra kerülése esetén a Fidesz nem engedné csökkenni a nyugdíjak reálértékét, lehetővé tenné az idősek munkavállalását és kedvezményeket adna az adózásban a nyugdíjasoknak.





























