A Szent István Park ismert vendéglőjének udvarán gyűltek össze az idei nemzetközi sporttalálkozó résztvevői. Mint minden alkalommal, ezúttal is két sportágban, lengőtekében és sakkban mérték össze tudásukat a vasi és a muraszombati látássérültek. Ezeket a találkozókat már több éve megrendezik, a programba a szomszédos megyei szervezetet is bevonják a rendezők.
Eszenyiné Hallgató Katalin - elnök, Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete
"Tavaly Zalaegerszegen találkoztunk, mindig tekében, sakkban csapnak össze a versenyzők. Tervezzük, hogy a jövőben meghívjuk a mozgássérülteket is."
A muraszombatiak jó kapcsolatot ápolnak a nagykanizsai, a lenti és a zalai sorstársakkal is. Azt mondják, minden alkalmat meg kell ragadni, hogy a barátságukat erősítsék. Ezért is jöttek szívesen idén Szombathelyre.
Anton Toncek Kos - elnök, Vakok és Gyengénlátók Egyesülete Muraszombat
"210 tagunk van, nagy részük idős ember. Sok programot szervezünk számukra, ezekre megpróbálunk anyagi támogatást is szerezni. Kapunk állami pénzt és uniós forrásokra is pályázunk rendszeresen."
A Vas megyei szervezetnek jelenleg 350 tagja van, de ez a szám folyamatosan változik. A sporton kívül versmondó versenyeket és zenei bemutatkozási lehetőséget is biztosítanak a tagoknak. Az egyesület a jövőben szeretne nyitni a nyilvánosság felé, mert úgy gondolják, ez is fontos lépés lehet a társadalmi elfogadtatásuk felé.





























