Július 7. és 19. között karmester- és zeneszerzés-kurzusokon, valamint hangszeres órákon vehetnek részt a világ mintegy húsz országából érkező hallgatók. Az órákon híres magyar és külföldi professzoroktól tanulhatnak a résztvevők. Mivel az idén a távol-keleti zene a központi téma, a zongorakurzuson Eckhardt Gábor segítségével ismerkedhetnek meg a hallgatók többek között Bartók keleti hatású műveivel, a kortárs távol-keleti muzsikával, illetve Mozart, Schumann és a többi klasszikus keleti ihletésű dallamaival. A Bartók Terem és a zeneiskola mellett a Savaria Egyetemi Központ, az MMIK, a HEMO, a Képtár és a Premontrei-gimnázium ad helyet a kurzusoknak és az előadásoknak. A fesztivál programját színesítik a koncertek mellett kirándulások, kiállítás és esténként zenetudományi előadások is.