Hírek

Köztartozás esetén nem jár az 1%

2008. július 10., 15:02
Az 1% felajánlási módja ugyan egyszerűsödött, ám a civil szervezetek, alapítványok számára idén szigorodott a felajánlásról szóló rendelet. Ha augusztus elsejéig bármilyen kifizetetlen számlájuk van, nem kapják meg a felajánlást. Ez azt jelenti, hogy pár ezer forint tartozás miatt eleshetnek több milliótól. Tavaly még a felajánlásokból rendezhették a keletkezett hiányt.

47 ezren ajánlották fel Vas megyei székhellyel rendelkező szervezetnek adójuk egy százalékát. Ez a tavalyi évhez képest 10%-os növekedést jelent, tehát a megkönnyített felajánlási rend miatt valóban többen rendelkeztek adójuk ezen részéről. A kedvezményezettek is feltehetően több pénzt kapnak, de csak akkor, ha rendezik összes tartozásukat.

Dr.  Horváth Szabolcs - adó- és illetékügyi szakigazgató, APEH Regionális igazgatóság
"Akár pár ezer  forint tartozás miatt több milliótól is eleshet egy szervezet."

A csaknem 3000 tagot számláló Mozgássérültek Vas megyei Egyesülete tavaly 600 ezer forint felajánlást kapott. Hiradónknak a szervezet elnöke elmondta, idén ha többet is kapnak a kiadásaik növekedése miatt, ezt nem érzékelik.

Dr. Dalos János - elnök, Mozgássérültek Vas megyei Egyesülete
"A Mozgássérültek Vas Megyei Egyesülete nagyon ügyel arra, hogy tartozása ne legyen, viszont költségeink egyértelműen növekednek."

Az 1% kedvezményezettjeinek, ha van, augusztusig kell rendezniük köztartozásukat. Amennyiben nem tudják, úgy a számukra felajánlott összeg a központi költségvetésben marad. Azoknak a szervezeteknek, akik nem kaphatják meg a számukra küldött 1%-ot, szeptemberig küld értesítést az APEH.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely