Játszótérre pedig szükség van a faluban, ugyanis az évről évre több betelepülő család miatt az óvodások létszáma 2006 óta 40 százalékkal nőtt. Az uniós elvárásoknak mindenben megfelelő játékoknak a szülők és a kicsik egyaránt örülnek, nehéz is megmondani, melyik a legjobb.
A játszóteret a polgármesteri hivatal és az orvosi rendelő kertjéből leválasztott területen hozták létre. A falu 160 milliós éves költségvetéséből nem futotta rá, hiszen sok minden másra is kell a pénz, ezért választották a tartós bérletet. Igaz, így három év alatt majdnem egy millióval többet kell fizetniük a kivitelezőnek.
Joó Imre - polgármester, Torony
"Mivel lízingeltük, több mint 4,5 millió forintot kell visszafizetni. Mégis így döntöttünk, mert az önerőre szükség van a majdan benyújtandó pályázatinkhoz."
Merthogy a fejlesztésekkel nem állnak le. Most adták be pályázatukat a művelődési ház külső-belső felújítására. A fiataloknak és az idősebbeknek is szabadidős programokat akarnak kínálni, ezért a játszótér mellett szalonnasütőhelyet, szabadtéri színpadot alakítanak ki.





























