Az ügy, amely miatt a Fidesz a sajtótájékoztatót összehívta, Ipkovich Györgynek a rendkívüli közgyűlés időpontját kihirdető nyilatkozata miatt robbant ki. Azon a napon, amikor a polgármester meghozta a döntést, mely szerint szeptember 9-én hívja össze a tesületet, arról postai úton kívánta értesíteni a városatyákat.
Szakály Gábor elmondta: július 9-én a Fidesz képviselőivel együtt ő is arra várt, hogy a polgármester kijöjjön egy bizottsági üléséről és azonnali választ adjon arra, hogy pontosan mikor lesz az általuk kért rendkívüli gyűlés időpontja. Az ellenzéki képviselő szerint Ipkovich György erre azt válaszolta, hogy majd megtudják a részükre postázott levélből. Ekkor még a Városháza postázójában voltak az említett levelek, amelyeket így az egyik fideszes képviselő onnan elhozott. Szakály Gábor szerint erre a polgármester fennhangon azt mondta: „Kirúgom a postást!"
Szakály Gábor hangsúlyozta: a polgármester nem köztisztviselőként, hanem politikai alkalmazottként bánik a Városháza munkatársaival, ami a Fidesz szerint méltánytalan.
Az ügyben Ipkovich György véleményére is kíváncsiak voltunk, ám a városvezetőt - mivel jelenleg szabadságát tölti - nem értük utol.





























