Hírek

Az összetartozást ünnepelték

2008. július 14., 16:08
Míg a szakszervezetek a mai sztrájkra készültek, a vasutastársadalom az összetartozást ünnepelte. Az 58. vasutasnapot a Haladás-pályán tartották. A résztvevők szórakoztatásáról a színpadon tánccsoportok és együttesek gondoskodtak, a sportpályákon viszont komoly csatákban mérkőztek meg egymással a csapatok. Ki labdával, ki pedig főzőkanállal.

A teniszpályán rendezték be az alkalmi szabadtéri konyhát, közel 20 csapat nevezett a versenyre. A „Kóstolók" a Máv logisztikusaiból verbuválódtak.

Molnár Péter - csapatkapitány, „Kóstolók"
"Egységesített a dolog: marhapörkölt a feladat. Mi egy gombával gondoltuk megspékelni a dolgokat, illetve szalonnát sütöttünk tízóraira."

A területi igazgató szerint ez a nap az összetartozásról szól akkor is, ha a dolgozók egy része sztrájkra készül, és akkor is, ha a MÁV az utóbbi években a hatékonyság reményében több cégre osztotta a társaságot.

Danka Lajos - igazgató, MÁV Zrt. Területi Képviselet
"Mi ilyenkor azt ünnepeljük, hogy együtt vagyunk, és egyáltalán még működik a vasút, és a megtett lépések egy XXI. századi vasút felé vezetnek."

A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. vezérigazgatója szerint a szétszervezés felelősebb gazdálkodást is kíván.

Zsákay László György - MÁV-TRAKCIÓ Zrt.
"Egyik oldalon szükséges volt a szétszervezés, attól feltétlenül hatékonyabbak vagyunk, hogy arra tudunk fókuszálni, amire létrehoztak minket."

A főzőversenyen kívül fociban, pingpongban és teniszben mérkőztek meg a vasutasok, valamint kipróbálhatták a szumóbirkózást is. A szervezők kulturális programokkal is gondoskodtak a felhőtlen szórakozásról.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely